Egy idős ember számára mást jelent az idő. Nem az számít, hány óra telt el a napból, hanem, hogy ki ült le mellé aznap. Egy idős ember az időt nem órába méri, hanem ölelésben, kézfogásban, abban, hogy megkérdezte-e valaki tőle, hogy hogy van. Vannak napok, amelyek nem a nagy dolgoktól lesznek különlegesek, hanem attól, hogy együtt lehetünk. Mindennél fontosabb: az egymásra szánt idő. Jó volt látni a találkozások örömét. Egy ölelést, a mosolyt, hogy egyetlen napra több generáció újra közel kerülhetett egymáshoz. Mert az Otthon nem csupán egy hely. Az igazi otthon ott van, ahol ismerik a történeteinket, ahol megfogjuk egymás kezét, ahol érezzük fontosak vagyunk egymásnak. Hálásak vagyunk ezért a napért, és minden együtt töltött percéért. Hiszünk abban, hogy a legnagyobb ajándék amit adhatunk egymásnak, a jelenlétünk. Miközben mi azt gondoljuk, hogy az idős szeretteinknek adunk, sokszor észre sem vesszük, hogy közben ők adnak nekünk. Történeteket, gyökereket, emlékeket. Őrízzük sokáig ezeket a pillanatokat, mert eljön az idő mikor már ennyi marad nekünk.