Legutóbbi bejegyzések

  • „Diakóniai Piknik 2025”
  • Ma került megrendezésre első alkalommal intézményi „Ki mit tud?” vetélkedőnk! Valójában ez az alkalom nem a versengésről szólt, hanem az együttlétről, a legfontosabb szempont pedig nem a tökéletesség, hanem a bátorság, a befektetett energia, és minden szívből jövő pillanat volt. Hallhatunk mesét, verseket, rövid történetet megszívlelendő tartalommal, nótákat, zenei produkciót. Részt vettek benne lakók és dolgozók egyaránt, sőt egy közös produkciót is láthattunk. Köszönjük mindenkinek a jelenlétet akár fellépőként, akár nézőként volt jelen!
  • A Szenior Média Detektív Akadémia című projekt keretében hallhatunk ma előadást az internetes visszaélésekről, álhírekről, arról hogyan különböztethetjük meg a megbízható információkat a valótlan, manipulatív tartalmaktól, melyeknek sokszor esik áldozatául az idősebb korosztály is. Az előadók Dr. Kenyeres Attila Zoltán egyetemi oktató, és Dr. Juhász Zoltán Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr -főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának osztályvezetője voltak.
  • (nincs cím)
  • (nincs cím)
Skip to content
Élő Forrás Kútja

Élő Forrás Kútja

Idősek Otthona

  • Nyitólap
  • Híreink
  • Pályázataink
  • Jelentkezés
  • GY.I.K.
  • Kapcsolat
  • Közérdekű
    • Étkezés Csökmő
    • Könyvvizsgálói jelentés
    • Étkezés Hajdúsámson
    • Étkezés Zsáka
    • Étkezés Körösszakál
    • Étkezés Körösnagyharsány
    • Étkezés Konyár
    • Étkezés Kertészsziget
    • Étkezés Füzesgyarmat
    • Étkezés Furta
    • Étkezés Bocskaikert
    • Étkezés Biharkeresztes
    • Étkezés Bakonszeg
    • Étkezés Nyírlugos
Menu
Nyomja meg az entert a kereséshez
open search form open sidebar
scroll to discover more back to top

ÁLLÁSHIRDETÉS

Étkezés2023-01-162023-01-16

Related Articles

„Diakóniai Piknik 2025”

In Étkezés

Ma került megrendezésre első alkalommal intézményi „Ki mit tud?” vetélkedőnk! Valójában ez az alkalom nem a versengésről szólt, hanem az együttlétről, a legfontosabb szempont pedig nem a tökéletesség, hanem a bátorság, a befektetett energia, és minden szívből jövő pillanat volt. Hallhatunk mesét, verseket, rövid történetet megszívlelendő tartalommal, nótákat, zenei produkciót. Részt vettek benne lakók és dolgozók egyaránt, sőt egy közös produkciót is láthattunk. Köszönjük mindenkinek a jelenlétet akár fellépőként, akár nézőként volt jelen!

In Étkezés

A Szenior Média Detektív Akadémia című projekt keretében hallhatunk ma előadást az internetes visszaélésekről, álhírekről, arról hogyan különböztethetjük meg a megbízható információkat a valótlan, manipulatív tartalmaktól, melyeknek sokszor esik áldozatául az idősebb korosztály is. Az előadók Dr. Kenyeres Attila Zoltán egyetemi oktató, és Dr. Juhász Zoltán Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr -főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának osztályvezetője voltak.

In Étkezés

Bejegyzés navigáció

Adjon az Isten szerencsét!
Petőfi 200
© 2021 – www.eloforraskutja.hu – Minden jog fenntartva

Mikepércsi Református Egyházközség Élő Forrás Kútja Idősek Otthona
4271 Mikepércs, Forrás Tanya, 42.