Október 14-én tartottuk 1. Családi Napunkat, mely szívmelengető közösségi élmény volt számunkra, és bízunk benne, hogy minden résztvevő vendégünk -kicsik és nagyok egyaránt- lakóink, közreműködő segítőink is hasonló érzésekkel, jó élményekkel tértek haza! Örülünk, hogy bepillantást tudtunk nyújtani intézményünk életébe, munkánkba, és együtt tudtuk élvezni ezt a csodálatos őszi délelőttöt.

Szeretnénk köszönetet mondani mindenkinek, akik munkája és segítsége nélkül ez a nap nem valósulhatott volna meg ilyen formában! Köszönet a Bíró Zenekarnak Molnárné Balogh Adriennel és Gyönyörű Zsigával, akik a muzsikát szolgáltatták, a Mancsok és Paták Terápiás Egyesületnek, akik Füge és Mici terápiás kutyákkal érkeztek hozzánk bemutatni munkájukat. A Mikepércsi Református Egyházközség presbitériuma egy üstnyi jóféle csülökpörkölttel, és több kiló pogácsával örvendeztetett meg bennünket, míg Litvák Ágnes, egyik lakónk kedves hozzátartozója pedig igazi szezonális csemegét, sütőtököt hozott nekünk ajándékba, mely felkerülhetett a közös asztalra. Szintén köszönet a Zabolai családnak, akik hagyományos, saját készítésű vásári cukorkákkal, és vattacukorral látták el az édesszájúakat- ők hozzátartozói minőségben is vendégeink voltak. A dekorációt szolgáltató gyönyörű dísztököket pedig a Bodó Kertészettől kaptuk ajándékba. A családi fotósarok, és a családi nap képeit izgatottan várjuk az utómunkálatok végeztével Tóth Erika fotográfustól melyeket közzéteszünk oldalunkon, valamint a képek elérhetőségét biztosítjuk az érdeklődők felé! Ugyanakkor hálásak vagyunk minden kollégának és lakónak, aki valamilyen formában részt vett a munkában- nagybetűs csapatmunka volt! Ízelítőül álljon itt néhány kép az előkészületekről!